Bemutatkozás

Életpályám megkezdésekor, műszaki, mérnöki diplomát szerzetem, azonban egy sajnálatos, személyes érintettség kapcsán elkezdtem elszántan érdeklődni és mélyrehatóan foglalkozni a már kialakult betegségeknél alkalmazható alternatív, kiegészítő terápiák iránt fizikai- és lelki szinten egyaránt.

Erre az útra lépve és ennek köszönhetően, az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENYKK) által szervezett, Természetgyógyász, Reflexológus szakán szakmai vizsgát tettem, melyen jeles eredménnyel végeztem az elméleti és a gyakorlati területen egyaránt.

ÁEEK nyilvántartási szám: 000178/TGY, 54/2020/REF

Jelenlegi hivatásom során, mára már különböző természetes gyógymódok alkalmazásával, az egészséges életmódhoz vezető út közvetítésével, továbbá az emberi test és lélek összefüggéseinek megismerésével foglalkozom.

Az Egészség Mátrix névre keresztelt módszer segítségével a konzultáció során, az egyéni sajátosságok figyelembe vételéve kialakított, személyre szabott terápiát, étrendet, tudatos, preventív szemléltmódot és alapelveket igyekszem átadni, ami később kulcs és eszköztár lehet egy komplex életmódváltáshoz, betegségeink leküzdéséhez és egészségünk további megőrzéséhez.

Az igazi célom az értékteremtés, a valódi segítségnyújtás, a rendelkezésünkre álló tudás maradéktalan átadása, továbbá egy teljesen új, egészségtudatos szemlélet megtanítása kell, hogy legyen!

Munkám során azt tapasztalom, hogy a hétköznapokban, sajnos nem fektetünk kellő hangsúlyt a prevencióra és nem kap szerepet a tudatos, szervezetünket támogató egészséges életmód.

Pedig a betegség kialakulását megelőzni, az egyensúlyt, harmóniát helyre állítani sokkal könnyebb akkor, mikor még csak az elején járunk egy fizikai- vagy energetikai szintű kedvezőtlen folyamatnak.

Sajnos a legtöbben már csak akkor keresnek fel segítség reményében, mikor már egy kialakult egészségügyi kihívással állunk szemben, vagy betegségük leküzdéséhez, már régóta nem kapnak kielégítő megoldást annak ellenére, hogy rengeteg időt, pénzt és befektetett energiát fordítottak a probléma orvoslására.

Célom, hogy a tanulmányaim során megszerzett tudás és holisztikus szemlélet birtokában, segítséget nyújtsak a hozzám fordulóknak abban, hogy mindennapjaik részévé váljon a tudatos, preventív gondolkodásmód. 

Már meglévő, kialakult problémák estében, nagyon fontos azok kialakulásának megértése és az alapbetegség gyökerének feltárása.

Munkám során, a személyre szabott, oki terápiák alkalmazásában hiszek és nem a tüneti, problémákat elfedő tüneti kezelésekben.

Annak érdekében, hogy tudásom folyamatosan gyarapodjon és naprakész legyen, igyekszem minél több, és témájukat tekintve szerte ágazóbb szakmai képzéseken bővíteni ismereteimet!

Ezen túlmenően, nagyon fontos még említést tenni arról is, hogy nem csak ilyen módon bővül napról-napra folyamatosan a tudásom, hanem mind-e mellett a legtöbb vendégem esetéből mindig tanulok valami újat, hiszen nincs két egyforma ember, nincs két egyforma szervezet és nincs két azonos megoldásra váró feladat sem.

Tanulmányaimat maximálisan alátámasztva, kétséget kizáróan azt tapasztalom, hogy szinte minden fizikai tünetnek, betegségnek mindig van egy lelki, érzelmi vetülete, pszihoszomatikája, melyre külön, kiemelt figyelmet kell fordítani.

Ezért is lehet nagy segítségünkre a Bach-virágterápia, illetve a Joalis információs cseppek alkalmazása. Ezen a módszerek segítenek, a mélyen, akár tudatalattiban megbúvó sérülések, fájdalmak, félelmek oldásában, ezáltal a lelki eredetű testi elváltozások, betegségek gyógyításában is.

Első találkozás alkalmával az állapotfelmérés, általában a Nelson féle Scio biorezonanciás módszerrel történik, de a hozzám érkező problémájától függően az alkalmazott módszer természetesen változhat. Ennek segítségével komplex képet kapunk szervezetünk fizikai, lelki és energetikai állapotáról egyaránt.

Ezen információk birtokában tudunk tovább lépni a gyógyulás felé vezető úton, és kiválasztani a leghatékonyabb természetes módszert, mellyel újra harmóniába hozhatjuk testünket és lelkünket egyaránt.

A biorezonancia egy olyan diagnosztikai- és terápiás módszer, aminek segítségével, már a betegség kialakulása előtt képet kapunk a szervezet egészségi állapotáról, a szervezetben zajló folyamatairól, tendenciáiról.

Ennek segítségével, az állapotfelmérést követően, már kirajzolódik előttünk a szervezetben zajló folyamatok, összefüggések sokasága. Láthatjuk a testünket terhelő tényezőket, hiányállapotokat, továbbá az adott problémákra megoldást jelentő gyógymódokat. Iránymutatást kaphatunk arra vonatkozóan is, hogyan tudjuk természetes eszközökkel, módszerekkel és táplálék kiegészítőkkel javítani, támogatnunk szervezetünk optimális, harmónikus működését.

Az mérési eredmények alapján, és az egyéni igények megfelelően, kezelni, harmonizálni és a toxinoktól mentesíteni is tudjuk a támogatást igénylő területeket, szerveket, szervrendszereket.

Minden kedves hozzám fordulónak személyre szabott komplex terápiát és javaslatot készítek, az adott problémának-, adottságnak-, és körülményeknek megfelelően. Továbbá igyekszem segíteni és utat mutatni a ránk zúduló, egymással versengő módszerek, rendszerek útvesztőjében és megtalálni az adott szervezetet leginkább támogató és annak megfelelő módszer, illetve életmód megtalálásában.

Természetesen lehetőség nyílik a lelki problémákat támogató, oldó terápiák alkalmazására, és igény szerint későbbiekben felmerülő, folyamatos kontroll- és konzultációs időpontok kérésére, kezelési, terápiás lehetőségek igénybevételére, akár az egész, teljes gyógyulásig vezető úton.

Lakatos Krisztina

Természetgyógyász
Scio terapeut
Reflexológus

Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt, gyógyulni vágyót!

Kérdésed van? Keress bátran!

12 + 10 =